A vadászgörény
Egyre népszerűbb a vadászgörény - mint hobbi állat - tartása, ám egy görény megvásárlásával, 8-10 évre választunk magunk mellé társat. Ebben szeretnénk segítséget nyújtani.
TARTÁS:
Egy vadászgörény tartásához ajánlott ketrecet beszerezni, ahova a lakás és saját épsége érdekében el tudjuk zárni. Egy görény számára megfelelő ketrecnek legalább 1 m2 járófelülete van, úgy, hogy kényelmesen két lábra tudjon benne állni és a lehető legkevesebbet tartózkodjon benne. Etető- itató tállal, almos tállal, búvó ládával, játékokkal, alvós ronggyal, függőággyal felszerelt. Forgácsot tilos a görény alá tenni! Nagy szabaduló művészek, ezért a ketrec ajtaját erősítsük meg egy karabinerrel is. Egy felnőtt görény napi alvásigénye évszaktól függően 16-20 óra, így könnyen kiszámítható, kb. mennyi szabad mozgásra, játékra van szüksége. A napi sétát nem igénylik, számukra ez szórakozás. Hetente legalább egyszer kerítsünk rá alkalmat. A görények kedvelik a társaságot, ezért tanácsos felvenni a kapcsolatot más görényesekkel, hogy fajtársaikkal is kiélhessék játékszenvedélyüket. Más görényesekkel való találkozás nagy előnye, hogy így juthatunk legkönnyebben információhoz, segítséghez.
OLTÁSOK:
A görényeket szopornyica, leptospirosis és veszettség ellen ajánlott oltatni és az alapimmunizálást jobb vásárlás után minél hamarabb megkezdeni. Ajánlott protokoll: szopornyica ellen három-négy hetes eltéréssel, összesen 2 alkalommal, majd veszettség ellen. Ezekből az oltásokból évente egy-egy emlékeztető szükséges. Görényeket felesleges parvo vírus ellen oltani, mert rájuk az ún. nyérc parvo jelent veszélyt, ami ellen még nincs oltóanyag. Első oltások alkalmával kapjon féregtelenítőt, amit aztán félévente ajánlott ismételni.
ETETÉS:
A vadászgörények obligát húsevők. Megfelelő bélflóra hiányában, szervezetük nagyon rosszul hasznosítja a növényi eredetű tápanyagokat, ezért az étkezés fő alkotója a hús legyen, kb. 80-90%-ban. Etetésnél érdemes ügyelni a változatosságra, hogy ne alakuljon ki az állatnál hiánybetegség, étel intolerancia.
TILOS: kutyatáp, disznóhús nyersen, tej (sok görény laktóz-érzékeny), citrusfélék, szőlő, mazsola, egészben: főtt kukorica, borsó, egyéb zöldségek, a nehezen emészthető ételek, sózott, fűszeres ételek, szálkásan törő csontok, magas szénhidráttartalmú jutalomfalatok, gyakori etetésre: tojás, nyers hal, joghurt, a görény jutalomfalatok többsége.
SZABAD: rendszeresen: szárnyas húsok, csirkenyak és szárny, egér, patkány, napos csibe, liofilizált hal, halfilé (főve), nyúl, bárány, disznó főve, uborka, tojás, alkalmanként: marhahús, körte, dinnye, reszelt vagy pépesített répa, sajt, túró, rizs, jó minőségű macskatáp (Royal Canin Feline Nutrition Growth 34, esetleg, Eukanuba). A közérti macskatápokat kerüljük, ezek nem alkalmasak egy görény táplálására. Sajnos, ugyanez igaz, a Magyarországon forgalomban lévő görénytápok többségére is.
Megfelelően változatos etetés mellett nem lesz szükségünk táplálék kiegészítőre. Ha mégis, az alábbiak beváltak: Ferretone, Ferrevit, Gimpet paszták, Béres macska cseppek. A görények emésztése nagyon gyors, ezért vagy naponta kétszer etessük, vagy folyamatos hozzáférése legyen az ételhez. Kölyköket és vemhes anyákat 3-4 alkalommal kell etetni. Kölyköt, vemhes anyát ne etessünk közérti macskatáppal.
HIGIÉNIA:
A vadászgörények viszonylag kevés ápolást igényelnek. Fürdetni legfeljebb havonta egy alkalommal ajánlott, különben csak ártunk vele. Fürdetéshez görény vagy macska sampont válasszunk, de hígítva megteszi a baba sampon is. Kisebb kosz eltávolítására alkalmas a baba törlőkendő. A vadászgörény bűzmirigyét felesleges eltávolítani, hiszen az állat szagához vajmi kevés köze van. Mivel csak alkalmanként okoz kisebb kellemetlenségeket, és az állatnak szüksége van rá, a műtét kifejezetten ellenjavallott! Kellemetlen szagot, általában, a nem megfelelő etetés (főleg közérti macskatáp, hal), az ivaros hímek pézsmaszaga (ami fürdetéssel felerősödik és csak ivartalanítással "orvosolható"), jellegzetes kölyökkori szag, betegség, vagy az alvós rongyok nem megfelelő gyakorisággal való cseréje okoz. A körmüket rendszeresen vágni kell. Ha nem tudjuk hogyan, első alkalommal érdemes tapasztalt görényes vagy állatorvos segítségét kérni. Fülüket is rendszeresen kell tisztítani, hogy a felgyülemlett fülzsírt eltávolítsuk. Ehhez kaphatók különböző, macskáknak szánt fülpucoló folyadékok. Ha a fülzsír kávézaccszerű, furcsa szagú, mihamarabb forduljunk orvoshoz. A félévenkénti féregtelenítés mellett, érdemes bolhák, kullancsok elleni védelemről is gondoskodni. Különösen vedlés idején adjunk neki szőroldó pasztát, hogy a lenyelt szőrök ne okozzanak bélelzáródást.
BETEGSÉGEK:
Vadászgörények esetében alap "szabály", hogy bármi szokatlant észlelünk, mihamarabb forduljunk orvoshoz, inkább feleslegesen, mint későn. A görények jól bírják a fájdalmat és a betegségeket, ha szemmel látható tünetei vannak, általában, már komolyabb a baj. Ha az alábbi tünetek közül bármelyiket észleljük, mihamarabb vizsgáltassuk ki: levertség, étvágytalanság, szokatlan szőrhullás, székrekedés, hasmenés, véres, fekete, zöld zselészerű széklet, túlzott v. nehéz vizelés, fakó fogíny, 39,5 foknál magasabb hőmérséklet, légzési nehézségek, tüsszögés, köhögés, legyengült hátsólábak, túlzott vakarózás, csomók. Ne álljunk neki az állatot figyelni, hanem azonnal vigyük orvoshoz: egyensúlyvesztés, intenzív és/vagy gyakori hányás, ájulás, bénultság, fájdalom, görcsös járás, baleset.
A görények fogékonyak az emberi náthára, influenzára, ezért ha mi elkaptuk, kerüljük a velük való kontaktust. Vadon csupán kb. 4 évig élnének, ám ember mellett akár 6-12 évig is jól bírják, ezért egy 3,5 éves görény biológiailag öregnek számít és megnő a különböző, ebből eredő elváltozások esélye. Kb. 3,5 éves kortól, ezek kiszűréséhez évenkénti általános vizsgálat (labor, ultrahang) ajánlott.
NEVELÉS:
Vadászgörénynél elvárt, hogy mihamarabb leszokjon a harapásról. Mivel számára a harapás a játék, a kommunikáció, ismerkedés és a világról való ismeretszerzés egyik formája, minden vadászgörény kölyök - finomabban vagy vadabbul, de - harap. A leszoktatáshoz idő, türelem, következetesség és sok szeretet kell. Nem szabad elfelejteni, hogy egy vadászgörény ritkán harap rosszindulatból! (Ha úgy lenne, sokkal komolyabb sérüléseket tudna okozni.) A harapásról való leszoktatás módszere, általában a harapás okától és az állat életkorától függ. Kölyköknél beválik a lefogás és mellé a "Nem!" Ne várjunk azonnali eredményeket, mert a leszokáshoz a görénynek is meg kell érnie. Nem ritka, hogy 1-2 hónapnyi "munkára" is szükség van ahhoz, hogy állatunk kezes legyen. Kb. 5 hónapos kortól a harapás mögött általában, hierarchia harc, félelem vagy neveletlenség áll. Ha felnőtt állatot szeretnénk a harapásról leszoktatni, vagy úgy érezzük, a használt módszer nem válik be, kérjünk tanácsot tapasztalt görényesektől.
A vadászgörények eredendően tiszta állatok, így ösztönösen, mindig ugyanazokra a helyekre járnak dolgukat elvégezni - ez a szobatisztaságra nevelés alapja. Viszont, a helyek és a gazdi elképzelései ritkán találkoznak. Kompromisszum-kötésre alkalmas módszerek:
- érkezésekor helyezzünk minden sarokba újságpapírt, hogy megfigyelhessük, melyik sarkokat kedveli, és oda tegyük az almos tálat.
- a nem kívánt sarkokba tegyünk olyan rongyot, ami átvette az ő vagy a mi szagunkat, hogy alvóhelynek tekintse, tegyük oda játékait.
- minden nagyobb helyiségbe kerüljön almos tál, (a görények ritkán veszik maguknak a fáradtságot, hogy gazdi kedvéért átcaplassanak a fél lakáson).
- készítsünk az almos tálak mellé jutalom falatot, és -akár elvégzi a dolgát, akár nem, - ha belemegy, jutalmazzuk.
- rendszeresen tisztítsuk a tálat, de arra is ügyeljünk, hogy vagy legyen benne végtermék, vagy a szagot ne tüntessük el teljesen, hogy az állat vécéként be tudja azonosítani.
A szobatisztaságra szoktatásra is igaz: ne várjunk azonnali eredményt. Általános tapasztalat, hogy a görények olyan 90%-os szobatisztaságra nevelhetők, tehát, balesetek mindig lesznek és abban is biztosak lehetünk, hogy időnként görényünk meg fogja próbálni a szabályokat "lazítani". Egyszerűbb trükkökre, vagy a visszahívásra legkönnyebben a hasán keresztül, jutalomfalattal tudjuk motiválni.
IVARZÁS:
Mind hímeknél, mind nőstényeknél érdemes az ivarzásra felkészülni. A vadászgörények 6-8 hónapos korukban lesznek ivarérettek, vagy ennél később, ha ez az életkor a tél időszakra esik. A hímek szaga ivarérésre kellemetlenül felerősödik. Az ivarzási időszak kora tavasztól késő őszig tart. Ez alatt az állat szúrós szagú vizeletével folyamatosan jelöl, szinte mindent. Agresszívabb, fáradhatatlanabb lesz, fajtársaival állandóan harcol, különösen vérre menőt más ivaros hímekkel. Ilyenkor nagyobb a szökés veszélye is, hiszen, az állat minden tőle telhetőt megtesz, hogy magának párt találjon. A legtöbb ivaros görény ilyenkor veszik el. Ivartalanítással ezek a problémák mind megszűnnek. A nőstények ivarzása normálisan 2-3 hétig tart, évi két alkalommal, kora tavasz és késő ősz között. Egyre több az olyan nőstény, aki túltüzelésre hajlamos. A túltüzelés azt jelenti, hogy az állat egészen addig tüzel, míg nem pároztatják/ivartalanítják vagy bele nem hal. A kezeletlen túltüzelés minden esetben az állat halálát okozza! Tünetei: a tüzelés a normális 3 hétnél tovább tart, a korábban rózsaszínes péra kifehéredik, az állat fáradékonnyá, étvágytalanná válik, pérától induló kopaszodás, vérszegénység. Gyakran az állat méhe begyullad. Világosabb és albínó nőstényeknél előfordulhat, hogy a túltüzelés már a normálisnak tartott 3 héten belül megjelenik. Túltüzelésre csak két ellenszer van: az idejében történő ivartalanítás (6-8 hónaposan) vagy a pároztatás (ha nem szeretnénk kölyköket, elkötött hímmel). Hormon injekció nem ajánlott, de egy alkalommal használható.
PÁROZTATÁS:
Vadászgörényeket pároztatni, csak a felmenők ismeretében tanácsos (min. nagyszülőkig)! A fedeztetésre szánt állatok orvosi kivizsgálása különösen ajánlott, az örökletes betegségek, rendellenességek szűrésére. Kereskedésben, ismeretlen felmenőjű szülőkkel pároztató tenyésztőtől vásárolt állatok pároztatásra nem alkalmasak! Az ismert örökletes betegségben szenvedő állattal való pároztatást a magyar törvények állatkínzásnak tekintik. És ezzel minden állatbarát egyet is ért...
Egy felelős gazda/tenyésztő alomvállalás előtt átgondolja a következőket: állata alkalmas-e tenyésztésre, van-e rá elég helye, ideje, energiája, pénze (akár a kölykök több hónapos koráig való gondoskodásra), kellően tájékozott, felkészült-e (a problémákra is), van-e kereslet, a család többi tagja hogy áll hozzá, akkor is tudja-e vállalni az almot, ha az null szaldós, vagy veszteséges lesz?
Évek óta tapasztalat, hogy több kölyök születik, mint amennyinek vevőt lehet találni és évről évre egyre több a pár hónaposan megunt, kidobott állat, tehát, megbízható gazdát még nehezebb. Egy felelős állatbarát nem kívánja ezek számát gyarapítani és tenyésztőként is meggyőződik arról, hogy a kölyköt nem hirtelen ötlettől vezérelve, divatból veszik meg tőle, a család ahova kerül, szívesen látja, a vevő tisztában van azzal, hogy mit vállal és "pénztártól való távozás" után is segíti őket, a kölyök sorsát nyomon követi, érte garanciát vállal, és ha a vevő később meggondolja magát, az állat sorsáról gondoskodik.
A görények számára fajtársaik olyan élményt adnak, amit se más állat, se az ember nem tud biztosítani. De az állat gazdája számára is megvan a más görényesekkel való kapcsolattartás előnye: magyar nyelvű szakirodalom híján, ez az információ- és tapasztalatszerzés legegyszerűbb módja, hogy kedvencünk számára minél egészségesebb, teljesebb életet tudjunk biztosítani, amit megérdemelnek, és amit meg is hálálnak! A kapcsolattartásra jó alkalom a helyi görénykedvelők által havi rendszerességgel szervezett közös sétáltatás, ami embernek, állatnak egyformán kellemes kikapcsolódás.
Hasznos olvasmány:
Dér Zoltán - A vadászgörény
www.goreny.hu
www.mvk.hu
www.goritali.hu
www.ferret.hu
www.ossifraga.hu
Ha állatunkról valami miatt nem tudunk gondoskodni, ne vigyük menhelyre, vagy eresszük szabadon! A fenti weboldalakon megtaláljuk azokat, akik segítenek új otthont találni!
A cikk közzétételéhez a szerző (ossi) hozzájárult, ezért külön köszönet!
On-line tagok
Üzenőfal
[23:12] - Semir88: mostanában Huba is bűzizik időnként... :S
[20:37] - Ritha: :DD Imre!! Üdvözöllek a kisebbségeket akaratlanul is segítők táborában!!:))- Neked legalább megköszönték!!: DD
[19:47] - HamiSzaglász: Sziasztok!
[19:04] - Kattty: Emike, nálam spec nincs ilyen, de izgalmában csipkedhet is, amit alapból nem biztos, h csinálna, így a büzi is biztos izgalmában jön ki..van olyan, aki minden pisi-kaki alkalmával büzizik
[18:23] - Emike96: Na? Nem tudjátok, nálatok nincs ilyen? Nagyon idegesítő tud lenni :||
Az üzenőfalat csak bejelentkezett felhasználóink vehetik igénybe.
Bejelentkezés