Gazdit kereső görik > Cosette

Cosette

  • szín: albínó
  • neme: nőstény (ivartalan)
  • kor: ismeretlen
  • megosztás: feltolom a Facebook-ra

Információ:
Cosette

Elvileg 2 év körül van, de mivel a korábban megbeszéltekkel ellentétben a gazdájával nem sikerült kapcsolatba lépnem, pontosat sajnos nem tudok.

Jópofa köret volt a lényeghez: nem maradhat ott, ahol eddig lakott, így SOS el kellett hozni.
Az éjszaka közepén érkezett, és mivel a történet szerint 2-3 hónapja egy ketrecben lakott, és csak belökték neki a kaját, nem voltam túl bátor vele kapcsolatban.
Saját ketrecében hozta el a srác, akihez azután került, hogy az eredeti gazdája külföldre költözött, és nem vitte magával. A srác félt tőle, ezért nem nagyon volt kiengedve.
Ebből ered egyetlen - számomra rendkívül idegesítő - rossz szokása: csakúgy, mint a szűk helyre zárt állatkerti ragadozók, a ketrec elejénél mászkál. De nem úgy, mint a tigrisek, komótosan, hanem valami eszméletlen trappolást rendez, általában hajnalban, és este vacsi előtt és után..
Pont ezért olyan helyre kéne kerülnie, ahol vagy saját szobája lehet, és sosincs bezárva, vagy ha mégis, akkor olyan helyiségben, ahol nem alszik ember. Az elmúlt 3 hónap során ugyanis nem sikerült leszoktatni erről, így gyanítom, már nem is fog (bár ne legyen igazam :) ).

Más görivel korábban nem találkozott, a mienk közül egyedül Kiarával nem tudjuk összeengedni, lévén vadlányom rosszul tűri a változásokat, így ősellenségnek tekinti a kiscsajt, meg akarja ölni, úgyhogy inkább nem is kísérleteztünk..

Felfedeztünk nála egy furcsa jelenséget, miszerint a farktövénél, bizonyos mozdulatokra fájdalmat jelez. Direkt nyomkodásra nem reagál, de ha valahonnan rosszul gurul le, fájdalmas makogás közepette megtépi a hozzá közel lévő bármilyen élőlényt. Csontproblémára gondoltunk, így a kajája mellé egy ideig csonterősítőt is kapott, remélem, hatásos volt. Sajnos még nem jutottunk el vele emiatt orvoshoz, de mivel nagyon ritkán fordul elő, és egyébként semmilyen tünetet nem produkál, gyanítom, hogy a helyi dokik nem tudnának mit kezdeni a gonddal. Mostanában nem volt vele gond, de ha újra mutatkozik, valszeg a hónom alá csapom, és elügetek vele Pestre.

Embert nem eszik (max. ritkán csíp, de gyengén), görényekkel játszik, szárnyashúson él (a korábbi macskakaja után ő is meglepően gyorsan átszokott, csakúgy mint a többi azelőtt tápos görcsöm..), makogva közlekedik, és úgy egyáltalán jópofa kis állat.

Szeretném, ha tapasztalt görishez kerülne, de majd meglátjuk. :)

Néhány héttel ideköltözése után ivartalanításon esett át, ennek áráért fogadható örökbe többszöri találkozás után.

Kérdéseket ide alulra, vagy privibe, mindenre válaszolok. ;)

Elérhetőségek:

A honlapon: Kattints ide!
E-mail: hobgoblin@citromail.hu

 

(800 x 600)

(800 x 600)

(800 x 600)

(800 x 600)

 

(800 x 600)

 

Vélemények a göriről:

ceno - új tag 2011. május 30. 09:54
ceno

17 üzenet

Ide költözött: Kattints ide!

 
Luca000 - tiszteletbeli tag 2011. május 28. 11:33
Luca000

2613 üzenet

micsoda jo hirek :))

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2011. május 28. 11:09
hobgoblin

5330 üzenet

A szőrmók tegnap elköltözött.
Nagyon fura volt, hogy csak úgy elsétáltak vele.
Elméletileg 2 hét múlva meglátogatjuk őket, lehet, hogy visszalopom. :P
Szerencsére az új gazdik nem félnek tőle, noha ő próbálkozott azért elriasztani őket. :) Mi szóltunk előre, ők készültek előre, és mivel van a családban 2 másik göri (akivel ugyan nem laknak együtt, de azért találkoznak), és az egyik állítólag vérgörény a szőröshöz képest, nagy baj nincs egyelőre. :)
Állítólag otthon nagyon jól viselkedett, és elsőre nem evett meg senkit. Remélem, így is marad, bár tuti, hogy próbálkozni fog, nálunk is ez volt.
Bízom benne, hogy az új gazdi is regel majd ide, és mindig kapok új infokat az aktuális állásról. :)
Nagyon várom a következő szabad hétvégét, hogy megszemléljem, mennyire rendes gyerek. :)

Köszi mindenkinek a drukkot, nem volt rövid menet, de úgy tűnik, csak sikerült.. :)

 
Tündérboszi - tiszteletbeli tag 2011. május 27. 22:08
Tündérboszi

8639 üzenet

Elvitte az új anyuka?:)

Nagy gratula neki :))))

 
Léda - tiszteletbeli tag 2011. május 26. 22:23
Léda

4216 üzenet

Sok boldogságot neki az új anyucival!!!

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2011. május 26. 22:06
hobgoblin

5330 üzenet

Holnap hazaviszi a szőrmókot az új anyukája (aki remélhetőleg a teljesen végleges lesz).
Rettenet ideges vagyok, és fejre fogok állni néhány napig, de még mindig remélem, hogy jó lesz ez így.
Jahj. Remélem..

 
danady - kiemelt tag 2011. május 16. 20:41
danady

772 üzenet

Ennyi idő után biztos nehéz lesz elengedni =S
Megy a drukk neki:)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2011. május 16. 20:39
hobgoblin

5330 üzenet

Nem akarom elkiabálni, de úgy néz ki, a szőrzsák gazdis lesz május végén.. Jujdeizgi. :)
Nehéz lesz, de azt hiszem, jó döntés.
Drukkoljatok! :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2011. április 26. 16:52
hobgoblin

5330 üzenet

Makogással, rohanással, Aliz fülének tisztán tartásával, csirkepusztítással meg sípcsontnyalással leginkább. :)

 
Dea - kiemelt tag 2011. április 26. 16:44
Dea

777 üzenet

Hogy s mint tölti napjait ez a szépség? :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. november 01. 15:30
hobgoblin

5330 üzenet

Semmi, görénysegg beforr.. :D
Egyébként azóta is csak alvásra képes a gyerek, nagyon kifáradt.. :D

 
Angeel_ - visszajáró 2010. november 01. 15:20
Angeel_

391 üzenet

Igen Hanci úrra ráfért már egy manikűr:S Bocsika a sebes popóért.. :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. november 01. 15:05
hobgoblin

5330 üzenet

Azt a hisztis mindenit, azt.. -.-
Tudtam, hogy ilyen, de hogy ennyire.. :D

Popsi még mindig sebes, szal nem volt teljesen alaptalan a rapli.. :-/

 
HamiSzaglász - tiszteletbeli tag 2010. október 31. 15:58
HamiSzaglász

1626 üzenet

Drukkolunk mi is:D

 
Angeel_ - visszajáró 2010. október 31. 15:47
Angeel_

391 üzenet

tündéri, félénk makogós, hisztikézős királylány^^

 
Luca000 - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 12:03
Luca000

2613 üzenet

szoritunk a szepsegnek :)

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 11:55
Ancsa

6369 üzenet

Jujjjdedrukk!!!:D

 
Tündérboszi - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 11:50
Tündérboszi

8639 üzenet

Hajrá!!!!

 
Greylupus - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 11:49
Greylupus

18144 üzenet

nagyon-nagyon szurk:)))

 
Kattty - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 11:49
Kattty

3602 üzenet

drukk-drukk!! :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 29. 11:46
hobgoblin

5330 üzenet

Drukkoljatok, mindjárt indulunk "háztűznézőbe"! :)))

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 12:55
hobgoblin

5330 üzenet

:)))
Semmi gáz, csak azért írtam. :)
Hogy miért dupláztam, azt meg ne kérdezzétek.. :D

 
Tündérboszi - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 12:47
Tündérboszi

8639 üzenet

Arra gondoltam, h megnézhetné, nem h itt is hagynád :) Utána néztem csak meg, h Dia merre lakik, akkor már késő volt, mert utólag javítani nem tudok, ha hülyeséget írtam :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 12:22
hobgoblin

5330 üzenet

Diáék meg Kecskeméten túl laknak picivel, ami tőlünk mondjuk 80 km lenne, Pest meg 100. :)

De úgysem hagyom Pesten.. ;)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 12:22
hobgoblin

5330 üzenet

Diáék meg Kecskeméten túl laknak picivel, ami tőlünk mondjuk 80 km lenne, Pest meg 100. :)

De úgysem hagyom Pesten.. ;)

 
Tündérboszi - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 12:09
Tündérboszi

8639 üzenet

Hob hétvége felé Pesten jár :)

 
Diaciciri - új tag 2010. október 26. 12:04
Diaciciri

54 üzenet

Ó! Mi úgy megnéznénk, de sajna az nekünk még messzebb van, mint ahol laksz...... :(

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 26. 09:06
hobgoblin

5330 üzenet

Hétvégén Pesten leszek a szőrmókkal, ha esetleg valaki érdekel.
Még nem, tudom a pontos programom, de a talit legalább 1 nappal korábban beszéljük meg.

 
Diaciciri - új tag 2010. október 25. 22:48
Diaciciri

54 üzenet

Szegfű! Én a férjemnek már elmagyaráztam, hogy nekünk szükségünk van még egy görire, mire a férjem megkérdezte: hová kell menni érte, mikor lehet hozni. :D

Hobgoblin! Én már beleszerettem! Nem kell kattintgatnom sehová!

 
szegfű - kiemelt tag 2010. október 10. 18:09
szegfű

296 üzenet

Hát én hiába akarnám hazavinni. nem tudom hogy magyaráznám el hogy hirtelen lett egy másik görim is.... :I

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 07. 19:43
hobgoblin

5330 üzenet

Lányok, tudjátok az elérhetőségeimet.. ^^

 
Kinga - tiszteletbeli tag 2010. október 07. 19:32
Kinga

3139 üzenet

nagyon szép kishölgy! :)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. október 07. 18:39
hobgoblin

5330 üzenet

Az. :)
Nem is értem, miért lebzsel még mindig nálunk. :-/

 
szegfű - kiemelt tag 2010. október 07. 18:10
szegfű

296 üzenet

szépséges fehér pamacs!! :))

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. szeptember 15. 16:20
Ancsa

6369 üzenet

Sikerült kiagyalni vmit?
Neki is nagyon drukk még, oly rég keresi...
bár ennyi idő után.. tudom nincs tervben h marad... dehát dehát.... :D

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 19. 18:09
hobgoblin

5330 üzenet

Aha, 1-2 jó képhez 1 jó gép is kéne.. :) Majd meglátjuk. Kiagyalok valamit. :D

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 19. 18:09
hobgoblin

5330 üzenet

Aha, 1-2 jó képhez 1 jó gép is kéne.. :) Majd meglátjuk. Kiagyalok valamit. :D

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 19. 16:55
Ancsa

6369 üzenet

:D
Te Hob!
Kapmányolj! Tegyél fel róla egy galériáát! Had gyönyörködjünk már!!! És a leendő gazdi is.. azért egy két jóó kép sokat dob:D

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 19. 11:27
hobgoblin

5330 üzenet

Nem terrorizálja Alizt sem, pedig ő aztán nyugodt. :) Vele tök jól elvan, ahogy Kókusszal is jóban voltak. Colinnal néha szerelem, néha háború, Kiara meg esélytelen, de ő egészen más tészta mint a többiek... :)

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 18. 11:32
Ancsa

6369 üzenet

egy nagyon nyuszigörit meg ő terrorizálna.. vagy nem? Csajból van..:D
Szegény picilány.. nagyon régóta keresi az igazit..
Még mindig nagyon drukk neki!!!

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. augusztus 16. 13:24
hobgoblin

5330 üzenet

A dög még mindig nálunk dekkol, és továbbra is gazdit keres.

Változások a leírással kapcsolatban:
- a segge rendbejött
- iszonyú dagadt, közel 90 deka, és nem óhajt fogyni (na nem mintha diétán lenne..)
- albi görényhez méltóan mindig ő a legkoszosabb, ha kivisszük őket, imád ásni, meg pattognimakogni odakint is
- a ketrecben való trappolásról teljesen leszokott, lám, tényleg csak bezártságundora volt, mint az állatkerti nagyvadaknak.. nem erre vannak ők kitalálva..
- nem harap, csak néha álnokul nyalogat önfeledten percekig, aztán megfogja a karom/lábam/mikormit
- párom arcát állandóan nyalja, ha odatartja, fülét, orrát, száját, mindent, amit elér (néha nekem is, de én az előző pont miatt nem engedem)

Még mindig szeretném, ha tapasztalt görishez kerülne, de majd meglátjuk.. :)
Az biztos, hogy csak olyan helyre mehet, ahol nincs nála jóval dominánsabb, rugalmatlan görcs, mert nálunk Kiarával 1 év alatt sem sikerült összeszokniuk, így nem is engedjük össze őket. Colinnal mindennaposak a harcok, hol ő szekálja Colint, és aztán visítva menekül, hol Colin találja meg, és akkor szintén visítva menekül.. Úgy kell neki, minek cibálja az alvó oroszlán bajszát.. :)
Tehát szerencsésebb lenne, ha nyugodt, kenyérre kenhető társa lenne, vagy olyan, aki hasonló mentalitású, mint ő, és bírja a strapát. :)

Érdeklődni továbbra is nálam, bármilyen formában, bátran. ;)

 
görifankitti - új tag 2010. június 27. 15:40
görifankitti

273 üzenet

szia! mi a hejzet elvitték már a görit? vagy legalább van jelentkező?

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. április 08. 21:41
hobgoblin

5330 üzenet

Neked most ott a 2 újonc. :)

És remélem ez a huligán is jó helyen lesz egyszer. :) Nem mintha nagyon utálnám, de hát azért mégis.. :D Megbeszéltük az elején, hogy nem tartjuk meg.. :) És én szeretném magam tartani ehhez, még ha nehéz is (mert velem csak elvan, de páromat imádja).

 
OJudit - tiszteletbeli tag 2010. április 08. 21:27
OJudit

6227 üzenet

Komolyan érdekel,és igen elszoktam olvasni amit írtok róluk,bár nem akarom örökbefogadni,hiszen jó helyen van és nekem is van elég görim.

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. április 08. 21:24
hobgoblin

5330 üzenet

Igen, meg. :)
Judit, köszi, hogy szemmel tartod, jó, hogy legalább valakit érdekel, ha nem is komolyan.. :)

 
OJudit - tiszteletbeli tag 2010. április 08. 16:37
OJudit

6227 üzenet

Megérdemelne egy olyan gazdit, aki a tenyerén hordozza:)))

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. április 08. 15:11
hobgoblin

5330 üzenet

Fejlemények a nagylányról:
Ugyebár voltunk az egyetemen.
Eredmény: A medencecsont, a keresztcsont, és az első farokcsigolya szerkezete feltehetően külső behatás miatt (harapás, ütés....) felbomlott..
Operációnak nincs se módja, se értelme.

Néhány hónap múlva kontroll RTGre megint meglátogatjuk a doktor bácsit. :)

Egyébként a gyerek jól van, a helyes táplálás okán jelentősen javul, és még mindig rendes végleges gazdit keres. ;)

 
OJudit - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 19:37
OJudit

6227 üzenet

Hmm ,remélem nem komoly dolog!:)))

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 19:32
hobgoblin

5330 üzenet

Kiara alapvetően nagyon rendes görény. :)
Csak gyáva, és félti a seggét. Értsd: inkább a szívünkben betöltött helyét. Anno, mikor Colin hozzánk került, Kiarát 3 napig nem láttam, beköltözött a szekrény alá, úgy meg volt sértődve. Aztán mikor látta, hogy nem változik semmi, csak +1 meleg horkoló-makogó játékot kapott, megnyugodott, és folytattuk az "ismerkedést", ahol abbahagytuk. (Hozzáteszem, velünk már totál üzembiztos, pedig ezt sem hittem volna. Másokat sem tép meg, de azért fenntartásokkal engedjük simizni. Aki látta már talin, tudja, mennyire bújik.)
Cosette is rendes kislány, néha kicsit kretén, de hát görényből van, mit csodálkozom. :)
A segge még mindig nem az igazi, úgyhogy valszeg nem sokára a hónom alá csapom, és elviszem RTGre, hátha kiderül a galiba oka... :S
Egyébként aranyos kis nyalógép. :D

 
OJudit - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 19:01
OJudit

6227 üzenet

Lehet,hogy ennyi idő után már KIara is elfogadja. Fél év?
Édes picilány lehet.Szereti a göriket?

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 18:58
hobgoblin

5330 üzenet

A visítozás megszokott, Aliz nagy ordiba, a hangja alapján azt hiheti a laikus, hogy mindjárt megölik, de ha odapillant az ember, látja ám, hogy visííít, mint a fába szorult féreg, és nagy erőkkel üldöz valakit.. :)

 
OJudit - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 18:55
OJudit

6227 üzenet

Ez a visítozás ez csak színház.Nálunk Julcsi csinálja ezt.DDD Őrületes,hogy mit tudnak alakítani. Az ember azt hiszi azonnal közbe kell avatkozni,de ha nem tesszük hamar rájövünk,hogy a Traviátába csöppentünk.

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. február 21. 18:36
hobgoblin

5330 üzenet

A kislányt tegnap véletlenül jól összeengedtük Kiarával. Eddig nem akartuk, mert Kiara rácson keresztül is vacsorának tekintette, és ha direkt találkoztak, oltári visítozás volt, de tegnap egy naaagy séta után jól elbambultunk, így aztán megint volt visítozás. Mivel ránézésre senki nem volt durvább a megengedhetőnél, hagytuk, hagy visítsanak, és gázosítsanak.
Bejött a dolog, miután Kiara jól elagyalta a kicsikét, párszor feltörölte vele a konyhát, de legnagyobb meglepetésemre senki nem lyukadt ki egy icipicit sem, sőt, a törölgetés perceink kívül Kiara még csak nem is fogott rá, úgy egy óra múlva már egy kupacban aludtak a pokróc alatt.. Hülyék.
Majd még biztos összeengedjük őket ezek után, de együtt lakni valószínűleg nem fognak, mivel a kis fehér veszedelem mindenkit mindenhol nyal, és matat, mintha kötelező lenne. Ez pedig egy idő után ugyebár elég zavaró, és visítozást szül...
Na majd meglátjuk jól.. :)

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. február 09. 15:39
Ancsa

6369 üzenet

mizujság a picilánnyal???

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. január 29. 13:51
Ancsa

6369 üzenet

HAJRÁ!!!!!HAJRÁ!!!!!!! Drukk nagyon!!!!

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. január 29. 13:47
hobgoblin

5330 üzenet

Talán.. :)

 
Gabi - admin 2010. január 29. 00:04
Gabi

7011 üzenet

Nincs gazdijelölt?!

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2010. január 25. 20:10
hobgoblin

5330 üzenet

Köszöni, remekül van. :)
Egyelőre jelentkező nélkül..

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2010. január 21. 14:46
Ancsa

6369 üzenet

picilánnyal mizujság?

 
görifankitti - új tag 2010. január 02. 13:10
görifankitti

273 üzenet

drukkolok remélem valaki elviszi és jo hejre kerül bár én is szeretnék egyet de én már letudtam a tenyésztővel hogy tavasszal megyek egy kisfiuért de he ez nem igy lenne talán elhoztam volna

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2009. december 15. 14:26
hobgoblin

5330 üzenet

Kattints ide!
Ezt még idetűzöm, hátha valaki beleszeret. :)

 
Jerzsa - tiszteletbeli tag 2009. december 15. 14:25
Jerzsa

5107 üzenet

Szép kislány:)

 
Jerzsa - tiszteletbeli tag 2009. december 15. 14:25
Jerzsa

5107 üzenet

Szép kislány:)

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2009. december 15. 14:21
hobgoblin

5330 üzenet

Mást sem csinál, mint ereget. :))
Colinnal állandóan elgázosítják a nappalit.

Nekem tényleg úgy tűnik, hogy valami csontgyengeség.. De már elég rég nem produkált tünetet.

 
Jerzsa - tiszteletbeli tag 2009. december 15. 14:19
Jerzsa

5107 üzenet

A hirtele makogás, esetleg nem okozhatja büzmirigy gyulladás? Szokta eregetni?

 
Kinga - tiszteletbeli tag 2009. december 06. 21:49
Kinga

3139 üzenet

szegénykém.. remélem, hamar gazdira talál!

 
Lola - tiszteletbeli tag 2009. december 01. 19:56
Lola

14085 üzenet

Mielőbbi álomgazdit a csajszinak :)

 
mami.60 - tiszteletbeli tag 2009. december 01. 16:50
mami.60

2812 üzenet

nagyon szép ez a görci

 
hobgoblin - tiszteletbeli tag 2009. december 01. 16:48
hobgoblin

5330 üzenet

Köszi. Remélem, sikerül jó helyre adni.
Ha bárkinek van megbízható, nem idióta görcikereső ismerőse, jussak eszetekbe. ;)

 
Ancsa - tiszteletbeli tag 2009. december 01. 16:19
Ancsa

6369 üzenet

nagyon nagyon drukkk a kislánynak!!!!

 

Vissza az előző oldalra »

 

On-line tagok

Lekérdezés alatt...

Üzenőfal

[23:12] - Semir88: mostanában Huba is bűzizik időnként... :S

[20:37] - Ritha: :DD Imre!! Üdvözöllek a kisebbségeket akaratlanul is segítők táborában!!:))- Neked legalább megköszönték!!: DD

[19:47] - HamiSzaglász: Sziasztok!

[19:04] - Kattty: Emike, nálam spec nincs ilyen, de izgalmában csipkedhet is, amit alapból nem biztos, h csinálna, így a büzi is biztos izgalmában jön ki..van olyan, aki minden pisi-kaki alkalmával büzizik

[18:23] - Emike96: Na? Nem tudjátok, nálatok nincs ilyen? Nagyon idegesítő tud lenni :||

Korábbi üzenetek »

 

Az üzenőfalat csak bejelentkezett felhasználóink vehetik igénybe.

Bejelentkezés