Orsolya88 naplója

  • Bejegyzések száma: 6
  • Naplónyitás dátuma: 2010. augusztus 28. 16:34

2010. augusztus 31.

19:15

Megvalósult a sötétvadas csokinózis álmom:)
Selena mentett, ezek ellenére elég szelíd lányka. Egy kukában találták Veszprémben és idehozták nekünk. Ezek a dolgok engem arra késztetnek hogy ezek után ha görim lesz többek között mentett. Selena ugyan kérdéses hogy marad vagy sem, én marasztalom, mert elkeserítő hogy valaki csak fogja és kukába teszi. A hely pedig megvan számára a nagy ketiben, és így is a hétvégén külön szobájuk lesz, ahol a ketrec már nem is kell nagyon, max aluszikálni:-)

14:10

A hétvégén költözünk a nagyobb házba:):-)
Ide:

2010. augusztus 30.

19:56

Kerry róla kapta a nevét:)

18:18

2 új családtaggal bővültünk. Nem tudtam nem befogadni őket. Picik és aranyosak. Egyik neve Kerry ő a bézs. A másik Dínó, de lehet más neve lesz, mert nem tudtunk egyenlőre semmi mást kitalálni. Nos úgy történt hogy ma ott voltunk ahonnan Suzy jött, és vittük a gyerekeket(göriket) is. Erre ott volt nála 2 kicsi, mondta hogy ismerősétől kapta mert egy hozzá közeli szaporító kitette őket, mert nem kellett nekik. És így került hozzájuk. Mondta hogy gazdit keres nekik mert tudja hogy telt ház van nálunk, de mondtam hogy nem nem probléma elvisszük őket, mert úgyis héten lesz új, nagyobb házunk. És ott van külön szoba a göriknek:) Egyenlőre annyit róluk hogy kicsik 5 hetesek kezesek, és sokat alszanak. Kerry név a Disney Chanelből van, ő a kacsacsőrű kerry És mikor ott voltunk pont ez ment a tvben meghallottam na mondom a kis bézsnek van neve. A dínó mg onnan jött hogy jajj nem tudjuk mi legyen a neve meg minden, és erre odajön barátnőm keresztlánya hogy Dínó legyen. Hát okés akkor az lesz.:) Még külön ketrecben vannak a többiektől de mikor ki vannak engedve a nagyok egyből mennek a kicsikhez hogy kik ezek? Mit keresnek itt? És kicsit összeengedtük öket ismerkedni, és Suzy anyáskodott felettük, de komolyan cipelte be az ágyba amit csináltunk nekik kintre, és bevitte őket, tisztogatta, melengette és Harry kihasználta a helyzetet hogy apáskodjon, ő is odafeküdt, Sztafi meg betegeskedik így inkább apa ölébe ment aludni. Büszke vagyok a görikéimre hogy így befogadták a 2 pindurt. És Harry nagyon meglepett ezzel, védi a kicsiket mint egy házörzőkutya a macskától meg a kutyától is. Tőlünk már nem. Jó hogy családot alkotnak és úgytűnik Sztafi lesz a keresztanya:)

2010. augusztus 29.

13:53

Voltunk dokinál. Megkapták a görik az oltásukat, és megvizsgálta Sztafit is, végülis nagyon nemtudni hogy mi a baj, annyit mondott, hogy adjak neki több vitamint. Mondtam hogy hogyan mikor nem is eszik? Mondta hogy tegyem folyadékba és próbáljam kézből etetni. Kicsit nyamnyogott, kicsit futkározott, majd meglátjuk mi lesz. Most alszik egy nagyot mindenki, mert sétáltunk is.

« »
 

On-line tagok

Lekérdezés alatt...

Üzenőfal

[23:12] - Semir88: mostanában Huba is bűzizik időnként... :S

[20:37] - Ritha: :DD Imre!! Üdvözöllek a kisebbségeket akaratlanul is segítők táborában!!:))- Neked legalább megköszönték!!: DD

[19:47] - HamiSzaglász: Sziasztok!

[19:04] - Kattty: Emike, nálam spec nincs ilyen, de izgalmában csipkedhet is, amit alapból nem biztos, h csinálna, így a büzi is biztos izgalmában jön ki..van olyan, aki minden pisi-kaki alkalmával büzizik

[18:23] - Emike96: Na? Nem tudjátok, nálatok nincs ilyen? Nagyon idegesítő tud lenni :||

Korábbi üzenetek »

 

Az üzenőfalat csak bejelentkezett felhasználóink vehetik igénybe.

Bejelentkezés