Minden ami Görény - Fekete Gabriella Görény Klub

• Bejegyzések száma: 5
• Naplónyitás dátuma: 2010. január 20. 21:32

2010. szeptember 14.

22:07

ELVESZETT – KERESSÜK!

Kerestetik egy puszis, szeretetteljes, szobacica jellegű ölgörény, aki mindent megtesz egy kis pasztáért, vagy simogatásért. A ’mindenhol jó, de legjobb ölben’ életfilozófiát vallja, tökéletesen alomtiszta, és szeret beszélgetni. Különös ismertetőjegye továbbá, hogy szabadidejét a túlélő-készletek felhalmozásával, és időről időre azok ellenőrzésével tölti. Ezen procedúrák közben körülményesen üget körbe a lakásban, orra a földön, teljesen céltudatosan egyik helyszínről a másikra. Közben kínosan ügyel arra, hogy holmi haszontalan ugrándozásnak még csak jelét se mutassa, és ne töltse bohó játékkal a hasznos időt. Mikor minden a helyére került, általában a személyzetet keresi fel, és, hogy a vacsorát is biztosítsa, jól agyonpuszilgat mindenkit, vigyázva hogy a fogai még csak ki se látszanak. Nem akarja ugyanis elárulni magát. Nem, ő nem az a típus. Viszont ha jön egy másik görény, ő hisztérikusan visítva a tudtára adja, hogy a szobacica nem férhet meg a görényekkel, és jól elkergeti.
Hogy a gazdit feltétel nélküli szeretete felől biztosítsa, hétvégén reggelente harsány makogással ugrik az ágyra, és éberre nyalogatja hajnali 9kor, és időnként makogva körberohan, hogy megvan-e még, és biztos az ő kegyeit szolgálja-e valamilyen módon.

Az imént említett görényke helyén valami egész különös lény csücsül a ketrecben. A pasztáért ugyan ő is mindenre képes, de a tömör bűbáj helyett inkább az elkényeztetett lányka szilárd akararát alkalmazza. Két lábon állni ő is tud, és jelentőségteljesen bambul fel az emberre. Mire az illető könnyekig hatódva felveszi hogy megszeretgesse szegény kis árvát, addigra az már izeg-mozog, csúszik mint a vizes szappan és nem érti mi keresnivalója neki ott. Még hogy simogassák? Ugyan már… hiszen ő a megtestesült függetlenség. A készleteket csak hébe-hóba ellenőrzi le, valószínűleg az el-eltünedező kincseket a területre betolakodó másik egyed jelenlétével magyarázza. Mikor meglátja közeledni a melákot, visítás helyett makogva pattogva szalad utána, és játszani hívja. Végigkergetőznek, bukfenceznek a birodalmukon, ugyanis már kettőjüké, és néha kikukkantanak a konyhába, hátha akad valami finomság. Közben a furfangot és a nyers erőt ötvözve közös erővel amortizálják le a lakást. Föl az asztalra, föl a polcra, lerántani ezt, elvinni azt, odatojni a sarokba, miközben a másik szabad utat kap a fürdőszobába… cseles egy banda. Csőből csőbe, dobozból a székre, székről az asztalra, és máris a pompás, színes mütyűrökkel teletömött vízkocka előtt áll. Valószínűleg egy teleport-kapu lehet az akvárium mellett, ugyanis ahogy odalép, máris a konyhapadlón találja magát… na de ki érti ezt…
Alomtisztaságról szó sincs, úgy látta, az az új módi, hogy a ketrec négy sarkát tarkítjuk különböző kis szeretetcsomagokkal. Lehetőleg oda is tegyünk belőle, ahova általában a maradék kaját hordjuk, hogy mikor egy gyanútlanul tapogató kéz benyúl a maradékért, valami egészen mást találjon. De hát, ha ez kell a népnek…
Mikor pedig játék közben jön rá valamelyikre a szükség, inkább nem fárad azzal, hogy keressen egy sarkot. A szoba közepéről biztos könnyebb fölszedni. A halványzöld szőnyegen különben is olyan jól mutat a barna, szépen kihozza a kontrasztokat.
Egyébként a töppedt kis szőrcsomó külleme meglehetősen hasonlít az én Sütimre. De 100%ig biztos vagyok abban, hogy itt valami fatális tévedés van. Süti soha nem hagyná hogy a hegyes kis fogsora sormintát hagyjon a simogató kézen, és soha nem ugrana ki pánikszerűen az ölemből. Soha nem cserélne le egy szőrös tohonya kölökre. Nem. Az nem ő lenne. Tehát, kizárásos alapon, Sütit ellopták.

Bár már ez az állapot már kezd természetesnek hatni, továbbra sem adom fel a keresést.
Például ha kellőképp elfárad, újra felbukkan az ölben szunyálós, kedves kis görény.
Ha pasztás az orrom, még nyalogatja is.
Mikor a füle már majdnem le van rágva, azért vinnyog… igen, és még oda is csíp!
Ha nincs a közelben Lopez, helyette viszont van egy másik görény, visítozik, míg be nem reked, és kitolat a világból. Zene füleimnek. Esküszöm… zene füleimnek!

2010. április 18.

21:50

A helyzet: Költözni kell
Az ok: A görény unatkozik

Kifejtem…
Szóval az úgy kezdődött, hogy Sütire néha rájön a hiszti, és olyankor éhségsztrájkba kezd. És semmi kedve semmihez. És csak punnyad egész nap. És ha kijön játszani, fut két kört és durcásan elvonul Valahová. És akkor durcásan elalszik Valahol.
Ilyenkor a lelkiismeretes görénygazda elkezd gondolkodni:
* volt-e valami kimerítő mostanában, ami a fáradtsághoz, közvetve pedig a kedvetlenséghez vezet
* van-e valami, amit még korábban ellopott/eldugott, illetve csak most akadt rá, és a gyomorban kikötve jóllakottsághoz vezet
* gondoskodunk-e megfelelő mennyiségű játékról, és elég széles-e a felkínált alkalmatosságok skálája, hogy biztos ne unatkozzon
Ha mindent logikusan végiggondolva nincs megmagyarázó ok, (vagy a logikus átgondolást nemes egyszerűséggel átugorva) akkor bizony általánosan kitör a pánik.
Nem volt ez másképp nálunk se, 2-3 nap nem evés, nem játszás, alvás nekünk már betesz. Ezzel a módszerrel még hatásosabbnak bizonyult: ha az Egyik szerint nincs baja, a Másik halálra aggódja magát, és mindenféle földi jóval kényezteti a görénykét, babusgatja, tutujgatja. Ha a Másik úgy dönt, pillanatnyi elmezavar a kicsike normálistól eltérő viselkedése, az Egyik máris hisztérikusan belelovallja magát, hogy biztos valami baja van, mi lehet a gond, és mindenféle földi jóval, blabla… a történet innen már ismerős.
Az aggódáshoz társul még a fórumozás, és mindenféle segítőkész emberek zargatása a mindenféle problémákkal. (Ezúton is köszönöm a türelmét Moszatnak, és mindenkinek, akit megtalálok hasonló leveleimmel :) )
Ezt elkerülendő, úgy döntöttünk, irány az orvos, ha más nem, megnyugtatásképp. Ez sem ment zökkenőmentesen…
A dolog ugyanis mindig úgy nézett ki, hogy mikor ott álltunk, hogy másnap irány a doki, minden lezsírozva, akkor Süti már tépte a ketrecet, hogy ő márpedig kijön, majd pedig 3 óra aktív rohangálás után bedöngölt egy fél elefántot. Így mindig megnyugodtunk, semmi gond, ergo semmi szükség a fölösleges stresszre.
Azonban a probléma időszakosan visszatér.
A legutóbbi mizéria a múlt héten volt, de időhiány miatt a dokihoz nem jutottunk el a hétvége előtt.
Megjött a tavasz, vele a jóidő, így mi meg mentünk a telekre hétvégén. Így most is, és persze Süti velünk. A helyzet? Egész nap rohangál, kertben, házban, mindenütt, egyfolytában, ugrál, néha még játszik is. A konyhában éhesen szimatol, a husi is jobban csúszik. A tapasztalat? Úgy tűnik a budapesti lakás (miután már a fürdő kivételével az egészet meghódította) szűkösnek és unalmasnak bizonyult, ami egy görény igényeit nem fedezi. Nincs több felfedezetlen terület, nincs több újdonság, így, mint egy régi játékot: megunta. Ezért mi értelme is van 3 órát azzal tölteni, hogy újra meg újra körbejárjuk a Birodalmunkat, ha már előre tudjuk, az ágyneműtartóban szunyálva végezzük. Így gondolkodva Süti a több órás procedúrát 10 percre (azért azt mindig megnézi, minden a helyén van-e) redukálva végezte a párnák közt.

A megoldás? Költözni kell.
Az ok? A görény unatkozik!

2010. január 31.

19:24

Jelentem, a varrogatás eredményei megvannak, a próbaidő is letelt.
Eredmény: A Görény nem tekinti többé riválisnak a ketrecben lévő tárgyakat.

Megpróbálkoztam egy, nem csak két anyag összevarrásából álló dologgal is, hát az eredmény mondhatni nem tökéletes, de Sütinek így is megfelel.

A kép minősége nem a legjobb, nem akartam felvakuzni :) (örültem hogy végre kidőlt)
Azt hiszem a lényeg azért átjön :))

2010. január 25.

21:04

A függőágy-mese

Süti az a görény, akinek még görénykedni is meg kell tanulnia. Neki a függőágy valami egészen mást jelent, mint kényelmes helyet egy kis alukálásra. Több próbálkozásunk kudarcba fulladt, mutatja ezt a szétcincált függőágyak és egyéb alvó-alkalmatosságok sora. Kezdve az összkomfortos bújókockával, ami külsőre még egész jól néz ki… azonban belenézve köszönhetünk a lyukakkal tarkított, szétbolyhosított PIHE-PUHA bélésnek. Feltehetően Sütinek korábban konfliktusa volt valamiféle pihe-puha dologgal. (talán egy görénnyel) Folytathatjuk a sort egy sima ronggyal. Az esetből tanulva az összkomfortot a háttérbe szorítottam, és egy rongyot kötöttem fel a négy sarkánál. Süti szenvedélyes rongyzabáló révén nemes egyszerűséggel leszaggatta a zsákmányt, és úgy kezdte elfogyasztani. (vigyázott, hogy a művelet közben még egy percre se kerüljön a rongyba olyan pózban, hogy így félreértéseket okozzon… 100%ban NEM ÁGYként használta)
A sírdogáló rongyot kimentettem a grizzly karmai közül, és egy új terv fogalmazódott meg. Ideje bekeményíteni. „Ha pihe-puha, ha nem, Süti márpedig függőágyban fog aludni.” Mondtuk ki egyöntetűen a végítéletet. Szóval kiborítottam a *segíts a beteg gyerekeken* összegyűjtött kupakokat, és szorgosan kifurogattam őket. Hát asszem kicsit túlbonyolítottam, mert nekem aztán nem jó a szimpla négyzet-függőágy, neeeeeeem, legyen inkább háromszög. Így minden kupakon 4 lyuk helyett 8 lyuk volt, és minden sornál filózhattam azon, hogy most hogyan is megy a madzag. De hősiesen fűztem a kupakokat, egy idő után kész is lett. A biztonság kedvéért megvártam a hétvégét, hogy 24 órás kontroll alatt legyen kipróbálva a remekmű. Sütike úgy tűnt, értékeli, szaglászta, kerülgette, vigyázott hogy bele ne másszon még a végén, de legalább nem bántotta. Így ment ez néhány napig, egyszer-egyszer belepakoltam, lássa mit is kéne vele csinálni… a reakció? Pánikszerű menekülés.
Egyik reggel azzal kellett szembesülnöm, hogy Függőágy merénylet áldozata lett… (szóval az az elhaló sikoly az éjjel… ) Először azt hittem csak leszakadt, aztán gyanús lett a sok széthordott színes kupak… Kivettem, és elraktam, ne is lássam, mit tett vele a GAZ. Innentől minden séta alkalmával nőtt a tarka kupakok száma a lakásban, és fogyott a függőágy. Sütit láthatóan nem viselte meg túlzottan, hogy nem kell a függőágyat kerülgetnie, vagy néha felakadni rá. Bár biztos megfordult a fejében milyen jó kis zajokat is lehetett csapni egy kis kupakrángatással, szerintem megérte neki. Kis drágámat nem hagytam azonban sokáig függőágy nélkül. Megmutattam neki, milyen fából faragtak, így ez alkalommal (ismét nagyon kreatívan) egy párnahuzat lett a függőágy. Hogy ne legyen olyan vékonyka, beletettem egy vékony szivacspárnát. Tökéletesnek tűnt, volt valami kis vastagsága, puhasága. Igen… cirka két hétig felelt meg a kisasszony igényeinek…
Ma reggel Sütikében dúlt a kreativitás és a tettvágy, úgy érezte, itt az idő kicsit átrendezni a ketrecet. Az új függőágy (amiben végre már ALUDT) ebben a formában már kezd uncsi lenni, dobjuk fel kicsit. „Egy kis mocorgás, egy kis ficergés, egy-két nyújtózkodás, és még egy kicsit segítünk annak a párnasaroknak, és máris kikandikál. Le az ágyból, megszemléljük a helyzetet alulról is. Neeem, még nem jó, vissza, ficergés, huzgálás, kétségbeesett kapirgálás. Újra le. Ahh, még mindig nem érem el. Kis nyújtózás és meg is van a csücsök. Egy két finom tépőmozdulat, és már lophatjuk is ketrecen belül a párnát. Hova vigyük- hova vigyük… hmm, mondjuk az alomba, legalább egy mosás erejéig kiiktathatom….” És ki tudja hogyan folytatódott volna, ha nem szedem ki a szájából  még épp csak az alom felé hátrált vele, tehát mosni sem kell >:) de hogy kis sikerélménye legyen, meghagytam IV. Függőágyat kibelezetten.

Nem is tudja, hogy azóta már új terveket szövögetek, és a 4es verzió sikerén (legalábbis az előbbiekhez képest) felbuzdulva nekiállok varrogatni. Nem tudja még, kivel van dolga!

2010. január 20.

21:32

Alapvetően vidám, pörgős budapesti lány vagyok, szeretek fényképezni és imádom az állatokat. Az állatszeretet természetesen itthon is meglátszik. Az 'állatkert' két teknőssel kezdődött. Döme és Diána, a két vörösfülű megunt teknősként kerültek hozzám, ők voltak az első állataim. Ezután egy kis 10 literes akváriumot rendeztem be néhány guppinak, amiből hamarosan kész guppitenyészet lett. Innen már nem volt visszaút, belemerültem az akvarisztikába. A következő akvárium már komolyabb céloknak is megfelelt, egy 70 literes aksi lett az előszoba dísze. Aztán a guppik átkerültek egy nagyobb, 40 literesbe, és az aprónép megörökölte a 10 literest bölcsőnek. Időközben osztálytársam két Nelson teknősét is befogadtam, mert „a teknős büdös állat” címszóval ki kellett őket paterolni. Hát, meglepődtem mikor a sárszínű tekikből nyáron gyönyörű, sárga mintás páncélosok lettek :).
Mindig is szerettem a hüllőket, főként a gyíkokat, gekkókat. Egyik barátom egyik nap azzal fogadott, hogy egy ismerőse, aki gekkókat tenyészt, ad neki egyet. Hát, nem is kell mondanom, teljesen beindultam és áradoztam neki a gekkóimádatomról, mire is felajánlotta, hogy hoz egyet nekem is. Így lettek kilakoltatva a guppik a 40-esből, vissza a 10esbe ( a megcsappant létszám miatt) és költözött be Lizike a terráriumába.

Szerintem látszik, a család többi tagja előnyben részesítette a pikkelyes pácélos (nem szőrös...) állatokat. :) Régi vágyam volt ugyan egy vadászgörény, de mivel igencsak szőrösnek minősül, meghagytam álomnak. Egészen 2009 augusztusáig, mikor egyik ismerősünk azzal keresett fel minket a telken, nem kell-e kisgörény, mivel a közeli vidéki 'állatkertben' vannak kölykök, akiket már nem tudnak elsózni. Meglepő, de könyörgés után másnap mentünk is a 3-4 hónapos fahéjas kislányért. Kaptunk hozzá gyorstalpaló (nem épp szakértő) használati útmutatót, meg hogy kicsit harapós mivel nincs kézhez és emberhez szokva…
Hát, valóban egy kis amazont kaptunk, sebtiben barkácsoltunk neki egy ketrecet. Nem voltunk rá felkészülve, szóval SOS gyorsan utánanéztünk a legszükségesebb dolgoknak én meg naphosszat göris oldalakat olvasgattam. Tudom ennek fordított sorrendben kéne mennie, de hát a mondhatni "nyakunkba pottyant egy görény" szituáció miatt ez a megoldás maradt :)

Sütike azóta már teljes jogú családtag, mindenki imádja :) senki nem tud neki ellenálni :)
A harapásról olyan sikeresen leszoktattuk, hogy max játék közben rágicsál :D eszébe nem jutna mérgében harapni, odakapni, teljesen békés görci, most is itt szunyál az ölemben. Na persze ha valamit el akarok venni, ami márpedig az ÖVÉ (ugyan ki másé lenne bármi is ebben a lakásban…) akkor fúj mint a veszedelem :D

Mivel mire meglettek az oltásai (és rá lehetett adni a hámot mert nem kaptam szívbajt ha megindult felém) már elég hűvös, nyirkos idő volt, tehát nem sokat sétáltunk még. Ha szép az idő, vagy nagy a hó, azért leviszem, had szokja :). A hámot is kell még szoknia, mert ha nincs valami nagyon érdekes, akkor laposkúszásban közlekedik és eljátssza a hattyú halálát, hogy őt már megint felszerszámozták :)

Mostanában már több időt tölt a ketrecen kívül, mint benn. Bár még mindig égető szükségét érzi a különböző dolgok tönkretevésének, már sokat javult… idővel leszokott a különböző, egyértelműen EHETETLEN és egészségre ÁRTALMAS dolgok (pl rongyok…) megrágcsálásáról, illetve LENYELÉSÉRŐL, azaz MEGEVÉSÉRŐL, és ezzel párhuzamosan rászokott a hasonló dolgok elcipelésére (lehetőség szerint olyan helyre ahonnan a legnehezebb kibányászni… ) karácsony óta kerestetik egy fél pár papucs, egy zokni, egy Süti-labda, illetve ki tudja még hány dolog, ami még nem is tűnt fel :) Én is megörvendeztetem néha, és szerintem a mai napig nem érti: “Hogy a fenébe került már megint a papucs a párja mellé, a zokni a fiókba, illetve a labdám oda, ahol játszanom kéne vele, mikor épp az előbb vittem őket a HELYÉRE…” Ahogy ez is örök rejtély a görény agynak: “Honnan tudja már megint, hogy elloptam valamit, pedig jó nagy ívben elkerülöm, és a kelleténél gyorsabban teperek… “ illetve “Miért pakol mindig bele az alomba?! Hát nem látja hogy tolatok?? Tudhatná hogy mennyire vigyázok a játékaim tisztaságára…”
Hát Süti, vannak dolgok, amiket nem tudsz megfejteni… és még több olyan, amit mi nem értünk… pl: hogyan kerül a boa helyett görény a karácsonyfára; hogyan kerülnek az elcsomagolt díszek az ágy mögé, miközben a gömböknek szánt tartócsőben egy görényke fetreng; hogyan lehet egyszerre több helyen lenni, illetve a legváratlanabb helyeken felbukkanni; hogyan lehet játék közben elaludni; hogyan lehet az almostálat szunyókálásra használni; hogy miért olyan jó a laptop billentyűzetén végigcsámpázni (és így gondosan, betűről-betűre kitörölni anyukád tételsorát); hogy hogyan lehet még két centivel hosszabbra nyúlni, ha annyi kell,hogy felérjünk az asztalra (vagy bármi más helyre ahová NEM KÉNE); hogy hányféle pózban lehet aludni (ha már itt tartunk, hogy lehet egész nap aludni); hogy hogyan kell eltalálni a legjobb időpontot (úgy hajnali 2- és 4 között) egy kis bulira a ketrecben; hogy mi az indíttatás azon dolgok tönkretételére/ nem rendeltetés szerinti, vagy egyátalán nem használására, amiket elvileg minden görény szeret (ilyenek a függőágy, a csörgő-zörgő cuccok, a labdák, stb..); hogy miért nem biztosítasz minket afelől, hogy nem vagy néma görény (egy-két makk megtenné :)); hogy hogyan tudod seperc alatt szétcincálni a kupakfüggőágyat (amin anyád 3 hétig szenvedett, hogy görénybiztos legyen ((ami nem jelenti, hogy Süti-biztos is)) ); hogy melyik testvéred volt olyan bátor, hogy nevelési célzattal a füledet megcakkozta; hogy miért jobb az almot kikotorni, mint beletojni; hogy a rózsaszín orrból hogy lesz fekete (pedig angyali kis pofád bizonyítja hogy te nem ástál ám sehol); hogy miért lesz rövidebb a centi; hogy hová lesz a víz az üvegből, illetve hogyan keletkezik a tócsa a konyhában, ha az üveg már az ágy mögött van; hogy hogyan kerül görény az ágyneműtartóba; hogy miért érdekesebbek azon családtagok dolgai, akik jobbszeretik a görénymentes táskát, kukát, ágyat…; hogy miért kell nekiállni mindent lebontani; hogy miért szenvednek el jelentős értékcsökkenést azok a dolgok, amik hivatalosan is a te birtokodba kerülnek; hogy hová lett a radírom…; hogy hogyan tud egy atombiztos labda a felismerhetetlenségig roncsolódni

Ha az ember görényt tart, sok dologra rádöbben: elsősorban persze a kis tündér leleményességére, hajlékonyságára… aztán arra, hogy sokat emlegetett ‘görénybiztos otthon’ bizony nem létezik; hogy milyen gyorsak valójában az emeri reflexek; hogy a másodperc törtrésze alatt történhet valami baj; hogy amit a görény felettébb szórakoztatónak talál, az nekünk vagy fáj, vagy hiányozni fog; megtanuljuk továbbá, hogy a görény mindig véghezviszi akaratát; hogy ha tolat, szaladni kell; hogy mindig mindenre rácsavarjuk a kupakot, mert még véletlenül felborul; megtanulunk úgy takarítani, tanulni, olvasni, létezni, hogy közben egy kis szőrgolyó minden erőfeszítésével azon fáradozik, hogy ezen tevékenységünket megakadályozza (vagy osztott figyelmünket kihasználva időt nyer a vandálkodásra); hogy nem kellett volna előre örülni, hogy a dokinál úgy be van tojva, hogy meg se nyikkan, ugyanis hamar megjön a bátorsága, ha már ismerős a közeg; hogy jellegzetes hangja van az ágyon puffanó négy puha tappancsnak; hogy csak akkor vagyunk érdekesek, ha kaja van nálunk; hogy általában minden érdekesebb nálunk;

Megtanulunk értékelni dolgokat… hogy milyen jó is 6-kor az órára kelni (és nem 3kor a görénykére); hogy milyen jó is, hogy pont befér oda a görcs, különben soha nem lenne kitakarítva; hogy mennyivel jobb egy fél papucs, mint egy papucs sem; hogy a megrágcsált füzet jobb, mint az elsikkasztott füzet; hogy az ellopott zokni jobb, mint a felfalt zokni; hogy a szétcincálva megtalált (persze a siralmas állapot csak azután derül ki, miután valahonnan egy-két lila folttal illetve karcolással gazdagodva kihalásztuk) tárgyak jobbak, mint a görényke beleiben csavargó tárgyak;

…illetve egyes dolgok átértékelődnek: hogy jó még a cipő, ha kicsit beázik is (talpa még van); hogy nincs is olyan korán az a 4 óra, legalább van idő reggelizni; hogy nem is harap olyan nagyon, az ujjaim még megvannak; hogy nem is olyan rossz mikor a szoba közepére pottyant (legalább nem a szekrény mögé); hogy nem is akkora baj, ha nem rohan hogy üdvözöljön, mikor meglát (jobb mintha túl nagy elánnal rohamozná meg a fürdőből frissen kitapicskoló lábujjaimat); hogy nem akkora katasztrófa, ha fejünket a furcsa hangok felé fordítva azt látjuk, hogy görcike bontja a házat (sokkal rosszabb ha nem látjuk, csak halljuk, illetve csak tapasztaljuk); mikor azt hallod, hogy a kis édes már megint a tapétát rágja a sarokban, sokkal jobb, mint mikor eddig ismeretlen zaj üti meg a füled;