butterfly naplója
- Bejegyzések száma: 178
- Naplónyitás dátuma: 2009. szeptember 24. 13:30
2012. január 25.
21:28
Megint csak régen írtam. Vándor ma túlesett a bűzmirigy eltávolításon... Ezúton is köszönet Gráf dokinak, nagyon rendes volt, mindössze húsz perc alatt készen volt a műtét. :o) Így szerencsére nem kellett sokat izgulnunk Boszival a váróban (akinek pedig nagyon köszönöm, hogy elkísért és tartotta bennem a lelket!! ). :o)) Vándor nagyon édes kis hős volt. A doki gyorsan csinált egy UH-t is, míg Vándi kába volt, szerencsére mellékvese megnagyobbodásnak (sőt, egyelőre semmilyen elváltozásnak) nincs jele, így duplán örültem, mivel drága fiam azért lassan benne van a korban (kb négy-öt éves).
Műtét után anyuékhoz mentem át Vándival, egyszer csak felébredt a hordozóban, elkezdett hisztizni. Ekkor kivettem, duplán betakargattam és ő pedig édes-deden szunyókált az ölemben, annyira édes volt. Túl vagyunk rajta, most már csak az utólagos gyomoridegemet kellene legyőznöm... :o))
Hazaérve összeengedtem Vándit Néróval, míg megcsináltam nekik a vacsit, Néró annyira örült Vándinak. Megkapták a vacsit, ők ettek, majd elmentek alukálni, Néró pedig szépen átölelte Vándit, olyan óvón, féltőn... :o)) Totál megható volt... :o)) Szóval jól vagyunk, az a lényeg... :o))
2011. november 07.
17:06
No, hát akkor írjunk kicsit. Tegnap elvittem a göriket apum motorszerelő műhelyébe Csepelre, mert panaszkodott, hogy sok az egér. Ez egy elég régen elhagyatott műhely, amit apuék most kibéreltek. Hát elmentünk. Először nem akartam otthagyni a göriket, pláne nem éjszakára. Legelőször csak pórázon sétálgattak, amíg mindent biztonságossá nem tettünk, nem zártunk el minden olyat, ami bennük kárt tehet. Persze a sok szerszámot már nem tudtuk hova rakni, de tüzetesen átnéztem, hogy mi lehet számukra veszélyes. A bejáratokat átsasoltam, minden zeg-zugot megkukkoltam. Aztán elengedtük őket póráz nélkül. Na, hát hogy milyen rohangálás, bújkálás kerekedett belőle.... :o)) Így úgy gondoltam, hogyha már ennyire jól elvannak, akkor hagyom őket éjszakára, legalább jól lefáradnak, és még talán egeret is fognak. De ha nem, akkor is hátha elkergetik őket.
Ma délután, mikor végeztem a melóval, mentem a gyerekeimért. Apu meséli, hogy mikor reggel megérkezett a műhelybe, nem találta őket, hiába hívta... Már kezdett frászt kapni, hogy a görények megszöktek, én meg ki fogom ez miatt nyírni, de addig-addig kereste őket, míg a mosogatószekrényben meg is találta mindkettőt, édes deden aludva a nylon szatyrokon. Ekkor leesett a kő a szívéről. Egyébként pedig mesélte, hogy nagyon rendesek voltak, végig ott mászkáltak mellette, míg ő szerelgetett. Igaz, hogy ekkora területen szép számmal hagytak kakit, pisit, de apu még kivételesen örült is neki, mert legalább a szaguk ottmarad, hátha nem gerjednek rá az egerek... :o)) Szóval teljesen jól végződött az egész. Azért a para bennem volt, hogy úristen, mi van ha valami bajuk lesz, de nem lett, nagyon szépen viselkedtek.
Annyira büszke vagyok rájuk, mert mikor beértem délután a műhelybe, Vándor jött velem szembe, ráköszöntem, és egyből tudta, hogy én vagyok (még ha egy kicsit dáthás is a hangom), és jött már pitizni is... :o))
Úgy szeretem őket! :o))
2011. november 05.
10:21
Azt hittem, az éjjel usankát csinálok Néróból. Mostanában amúgy is teljesen meg vannak kattanva a görik, pattognak, makognak, és villámgyorsak... :o)) Lefeküdtünk az este, lámpaoltás, egy óra múlva Néró rázendített a rácstépésre.... Mondom hagyom... Mikor már negyed órája tépte a rácsot, rászóltam. Akkor sem hagyta abba. Pedig kaja, pia volt előtte, almostál tiszta, így még az sem lehetett a baj, hogy nincs tisztába rakva (bár őt nem szokta izgatni, ha nem tud az almosba wécézni, mert úgy érzi, nem elég tiszta, akkor elvégzi a ketrec egy sarkában... ). Kikapom Nérót a ketrecből, leszidom, ekkor fújtat. Jóóó, akkor mész a hordozóba, öcsi. Régen volt már nálunk hordozós büntetés... Beviszem a füribe, rácsuktam az ajtót. Hallottam, hogy még egy ideig hisztizik ott is, majd csend lett. Hajnali háromnegyed négykor megint hisztire kelek. Megenyhült rajta a szívem, mondom behozom, biztos éhes, szomjas. Beteszem a ketibe, fekszek vissza, megint rácsot tép. Aztán hallottam, hogy Vándor is felkelt, evett, ivott, akkor Néró is lemajmolta, és most mindketten nagyot horpasztanak... én meg hulla fáradtan megy délutánra melózni.... Nos ilyen volt a mi éjszakánk....
2011. november 01.
18:12
Ami itt folyik, az gusztustalan a végletekig.... Elég csak Rita állandóan mindenkit felhergelős naplóbeírásait, vagy éppen privátban küldött üzeneteit emlegetnem... Minden esetre nekem a gyomrom felfordul ettől... :oSS No mindegy, az emberek változni nem fognak, maximum öregedni (és klimaxolni is, a nők esetében)... Jaaa, és még egy, amitől heroltom van: 21 éves vagyok, valaki b*sztasson már a korom miatt, hogy hagyjam már abba, mert én csak egy taknyos vagyok és ne szóljak bele, mert nem érthetek hozzá..... *légyszi-légyszi*.....
Másik: nagyon szépen köszönöm, Boszi, hogy itt voltatok, hogy ránéztél Bécikére is! :o) Reméljük, javulni fog egy kicsikét.... :o)) És nem kicsit voltam ma büszke.... :o)))
2011. szeptember 04.
15:02
Néró ma nagyon ügyes volt.... Ügyeském olyan szépen felakasztotta magát a ketrecajtóra - a kukijánál fogva - hogy csak na.... Vérzett is rendesen, úgyhogy gyorsan nekiálltunk vérzést elállítani, lefertőtleníteni... :o(( Nem tudom, mi ez az állandó kifolyok a ketrecből stílus, holott egy-egy ilyen kisebb beakadás után mindig megtanulja, hogy nem kell kifolyni a ketrecajtón. És mindig visszaesik. Bár eddig ez volt a legdurvább, mert hogy ez már vérzett is.... Jól megijedtünk, az már biztos.... :o(( Remélem, nem lesz tőle semmi baja...
On-line tagok
Üzenőfal
[23:12] - Semir88: mostanában Huba is bűzizik időnként... :S
[20:37] - Ritha: :DD Imre!! Üdvözöllek a kisebbségeket akaratlanul is segítők táborában!!:))- Neked legalább megköszönték!!: DD
[19:47] - HamiSzaglász: Sziasztok!
[19:04] - Kattty: Emike, nálam spec nincs ilyen, de izgalmában csipkedhet is, amit alapból nem biztos, h csinálna, így a büzi is biztos izgalmában jön ki..van olyan, aki minden pisi-kaki alkalmával büzizik
[18:23] - Emike96: Na? Nem tudjátok, nálatok nincs ilyen? Nagyon idegesítő tud lenni :||
Az üzenőfalat csak bejelentkezett felhasználóink vehetik igénybe.
Bejelentkezés